Ismerős az a pillanat, amikor egy apróság képes kibillenteni? Egy megjegyzés, egy hiszti, egy eldobott zokni, és hirtelen elönt a düh vagy a tehetetlenség. Ilyenkor nem a jelenre reagálunk, hanem valami régi érzés aktiválódik bennünk. A tested emlékszik, a lelked pedig üzen, hogy most lehetőséged van másképp reagálni. Ebben a cikkben arról beszélünk, miért triggerelnek bizonyos helyzetek, és hogyan találhatod meg bennük a megértést önmagad felé.

Amikor a „semmi különös” is túl soknak tűnik

Volt már olyan, hogy a legapróbb dolog is kibillentett? Egy szétdobált cipő, egy hiszti a boltban, egy megjegyzés a párodtól – és egyszer csak felrobbansz. Kiabálsz, sírsz, bezárkózol, úgy érzed indokolatlanul túlreagáltad, nézed, hogy ez most mi is volt, majd bűntudatod van. És miközben próbálod összeszedni magad, csak annyit tudsz, hogy „Nem akartam így reagálni.”

A jó hír az, hogy ez nem gyengeség. Nem „rossz anya” vagy. Csak épp bekapcsolt egy nyomógomb - egy belső, rég elfeledett érzés, amit a jelen helyzete most aktivált benned.

A trigger - amikor a múlt újrajátssza magát benned

A „trigger” (vagyis kiváltó inger) egy olyan helyzet, szó vagy viselkedés, ami egy régi, elraktározott érzést és viselkedési mintát hív elő bennünk. Nem a gyerekünk viselkedése a probléma, hanem az, amit bennünk a viselkedése felidéz.

Amikor a gyermeked kiabál, ellenkezik, vagy nem úgy reagál, ahogy „kéne”, valójában nem a pillanat zavar, hanem egy múltbeli tapasztalat aktiválódik: valamikor régen te is kaptál hasonló üzenetet, reakciót, vagy épp elutasítást. És tudattalanul is tudod, hogy az a reakció nem volt oké neked, és nem oké a gyermekednek sem. Mintád viszont arra van, és ha ezt nem tudatosítod, akkor épp a tudattalan mintát veszed majd elő.

Ezt a pszichológia úgy nevezi: gyökérok – az a korai élmény, amire ráépültek a későbbi mintáink, gondolataink, hiedelmeink és viselkedésünk.

Mi zajlik ilyenkor bennünk?

Minden viselkedés mögött ott áll egy gondolat, a gondolat mögött egy érzés, és az érzés mögött egy gyökérok, vagyis egy korábbi tapasztalat.

Ez a láncolat így néz ki:
Trigger → Viselkedés → Gondolat → Érzés → Gyökérok

Ha például a gyermeked nem figyel rád, lehet, hogy automatikusan ez fut át rajtad: „Nem tisztel. Nem hallgat rám. Biztos valamit elrontottam.” Ez a gondolat szégyent és bűntudatot szülhet, amelyek mögött ott munkál egy régi emlék: amikor gyermekként téged sem hallgattak meg.

Amikor egy helyzet hasonlít a múltbelire, az agy automatikusan ugyanazt a reakciót indítja el, amivel a múltban túlélt. Akkor is, ha ma már felnőttként máshogy szeretnél reagálni. Ezért mondjuk azt, hogy nem a helyzet váltja ki a reakciót, hanem a régi seb.

A kis traumák is számítanak

Sokan azt hisszük, hogy csak a „nagy traumák” befolyásolják az életünket, pedig gyakran a kicsi, ismétlődő társas traumák (small social traumas / micro traumas) hatnak ránk a legmélyebben.

Ilyen lehetett, ha gyerekként nem figyeltek ránk, ha lekicsinyeltek, ha nem éreztük magunkat fontosnak, ha a sírásunkra azt mondták: „Ugyan, ez semmi.” Ezek a mondatok rendszerint ismétlődnek, és huzalozzák az agyunkat. Megtanuljuk, hogy bizonyos érzéseket el kell rejteni, és amikor a gyermekünk ugyanazt az érzést hozza elénk, nem őrá, hanem a bennünk élő kislányra reagálunk.

Az érzések nem ellenségek, csak üzenetet hoznak

Minden érzésnek célja van. A düh, a félelem, a szégyen vagy a bűntudat mind valamit mutat: egy szükségletet, amit régen nem tudtunk betölteni.

Amikor most dühöt érzel, az valójában azt üzeni: „Valaki régen nem figyelt rám. Most szeretném, ha meghallanának.” És amikor a gyermeked hisztizik, valójában ugyanazt kéri tőled: hogy értsd meg őt.

Ha megtanulod felismerni, hogy mit akar mondani az érzés, akkor már nem a múltból reagálsz, hanem a jelenből. És ez az első lépés az érzelmi önszabályozás felé.

Mi döntjük el, hogyan reagálunk

A traumáink nem a végzetünk. Nem az határozza meg, mit élünk meg ma, hanem az, hogy mit kezdünk vele. Mi döntjük el, hogy foglalkozunk-e velük, vagy engedjük, hogy ők irányítsanak minket.

Amint elkezded tudatosítani a saját mintáidat, a reakcióidból válaszok születnek. Már nem csak ösztönösen robbansz, hanem felismered, mi történik benned. És innen kezdődik a gyógyulás.

Melyik helyzetben érezted utoljára, hogy nem tudod magad megtartani?
Mi volt az érzés a dühöd mögött? Félelem? Szégyen? Fájdalom?
Írd le magadnak, és figyeld meg: vajon ismerős ez az érzés valahonnan a múltadból?
Ez a felismerés az első lépés a szabadabb, tudatosabb anyaság felé.

Az anyai lélek nemcsak megélés, hanem megértés és cselekvés is

A pszichológia és a neurológia segít látni, miért reagálunk úgy, ahogy reagálunk. Mi pedig abban segítünk, hogy ezt szeretettel át is írhassuk.

Ha szeretnéd, hogy ezek a felismerések tettekké formálódjanak és változást hozzanak a saját és a gyermekeid életében… Ha szeretnél ehhez egy lépésről lépésre végigvezetett utat… Fedezd fel a Mom Balance Akadémia és a Nyugicseppek programokat! A kapuk mindig nyitva állnak előtted, bármikor beléphetsz - és nincs is mire várnod.

Velünk tartasz?

Várunk szeretettel közösségünkben, tudásanyagjainkkal és az elköteleződésünkkel, hogy könnyebbé és kiegyensúlyozottabbá tegyük minden édesanya életét.